Titkok a múltból - 3.rész

Itt a harmadik rész, jó olvasást!                                                                                         Angel

3.rész

A gyógyszer újra hatott, így sikerült elaludnom, és a fájdalom is kezdett enyhülni. Mikor magamhoz tértem már késő délután volt. A telefonomon néhány üzenet volt Davidtól, hogy volt itt de majd visszajön holnap és Alextól aki csak annyit írt hogy sajnálja és végleg kilép az életemből.

A ház üres volt ismét így nem kellett rejtegetnem sérüléseimet. Készítettem pár szendvicset és befészkeltem magam a nappaliba. A TV-ben valami bugyuta sorozat ment, ahol mindenki szerelmes és megtalálja az igazán gyönyörű és csodálatos nagy Ő-t. Kikapcsoltam és miután végeztem az evéssel, a csengő ijesztett majdnem halálra.

Az ajtóhoz botorkáltam és félve, hatalmas sóhajjal ajtót nyitottam. Megnyugodtam mikor csak a fiúk álltak velem szembe.

- Sziasztok. - köszöntem - Gyertek. - lépkedtem arrébb.

- Remélem nem baj hogy beugrottunk. - kezdte Bill

- Nem úgyis egyedül vagyok. - indultam el a nappali felé. Próbáltam úgy tenni mintha semmi nem történt volna.

- Hoztunk pár gyógyszert és kenőcsöt az oldaladra. - adta félve a kezembe Georg.

- Nem kellett volna. - vettem el és az asztalra tettem. Próbáltam fájdalommentes arcot vágni de ahogy rám néztek ez nem jött össze. A társaságban kezdett nagyon kínos csend lenni és ezt nekem kellett megtörni.

- Srácok, köszönöm amit értem tettetek, tényleg. És úgy gondolom tartozom némi magyarázattal a tegnap este után. - néztem rájuk és óvatosan leültem a kanapéra.

- Igazából minden még gimiben kezdődött. Ahogy ott végeztem egyből elköltöztünk Németországból, anyuékat nem érdekelte hogy ott kell hagynom a barátaim, a megszokott embereket és azt a helyet amit imádtam. Nagyon haragudtam rájuk, és mikor ide költöztünk mindent megpróbáltam megtenni hogy visszamenjünk, sikertelenül. Fenyegetőztem hogy ott hagyom az egyetemet és hiába próbáltam meggyőzni őket hogy el tudom látni magam már egyedül is nem engedtek vissza. Anya alapított egy céget és az egyik nagy üzlettársa úgy gondolta remek lenne ha a gyerekeik együtt lennének. Ekkor ismertem meg Alexet. Amennyire nem akartam annyira beleszerettem. Eleinte tényleg minden jó volt, úgy egy évig kb de aztán az életem maga lett a pokol. Alex nagyon sokat kezdett eljárni és egyre idegesebb, ingerültebb lett. Droggal kezdett kereskedni és masszív fogyasztója is lett. Próbáltam jó útra téríteni és mikor először elhagytam akkor ütött meg először. Azt hittem csak az ital és a drog és biztosan nem fog többet előfordulni de nem így lett. Szinte teljesen rendszeressé váltak a verések de pár pofonnál sosem volt több, egészen addig amíg...- hagytam abba mert kinyílt az ajtó. Apa jött haza, akit napok óta először látok.

- Oh sziasztok. sietett be a konyhába. Ne haragudjatok rohanok, nemsokára mennem kell vissza.- rohant fel az emeletre. Mindig ennyi a találkozás.

- Amíg? - kérdezte Tom

- Amíg terhes nem lettem. - csuklott el a hangom - Gondolom el tudjátok képzelni mi történt. Nem hitte el hogy az övé és nagyon megvert. Elvetéltem. - sóhajtottam

- De apud orvos, sosem vette észre rajtad a nyomokat? Nekem se tartott túl sok ideig. - kérdezte ingerülten Tom.

- Folyton annyit találkoztunk mint most. - válaszoltam - A hab a tortán pedig az hogy Alex egyszer anya előtt ütött meg. Azért sem vagyok jóban vele mert nem tett semmit. Fontos volt neki az üzlet és úgy gondolta csak egyszer fordult elő, mert túl nagy volt a szám. Szánalmas. - fejeztem be.

- Hihetetlen. - mondta Bill teljesen elhűlve.

- Sajnálom hogy ezeken keresztül kellett menned. - mondta Gustav

- Nem kell, valamiért így kellett lennie. - mosolyodtam el halványan - De köszönöm hogy megmentetteket tegnap. - néztem egyenesen Tom szemébe.  Édesen elmosolyodott és hátradőlt a fotelban.

- Dávid azt üzente hogy hétfőn 10-kor indul a gépünk és 8-ra itt van érted - mondta el Bill.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá - Mi az első úti cél? - kérdeztem kíváncsian

- Azt hiszem Róma. - válaszolta elgondolkodva -  Mikor is lesz a versenyed?

- Szombaton, 2-kor kezdődik. - válaszoltam

- De hogy fogsz így versenyezni? - kérdezte Gustav

- Nyugi, addigra összeszedem magam. - válaszoltam mosolyogva megnyugtatásként. Igazából pedig fogalmam sem volt, mivel kicsit rosszabbul voltam mint kellett volna. A fájdalom a gyógyszer ellenére is elviselhetetlen volt és még a levegővétel is szörnyen fájt.

A fiúk egész sokáig maradtak és rengeteg számomra új infót szereztem róluk. Kiderült hogy Gustav nem is olyan csendes mint aminek látszik, kicsit talán őrültebb is mint a többiek és komoly kapcsolatban él egy gyönyörű lánnyal. A többiek pedig előszeretettel meséltek cikisebbnél cikisebb történetek egymásról amin jókat szórakoztak és persze én is.

- Picsába! - kaptam oldalamhoz miután megpróbáltam elvenni egy poharat a szekrényből, sikertelenül.

- Várj, majd én! - lépett mögém Tom és kivett pár poharat - Nagyon fáj? - kérdezte miközben lepakolt a pultra.

- Nem, jól vagyok. - hazudtam. Tom közelebb lépett és óvatosan felhúzta a pólóm, hogy jobban szemügyre tudja venni, tényleg igazat mondok-e. Iszonyatosan zavarba jöttem és totál el is pirultam a közelségétől.

- Ez nagyon csúnya. - engedte el a pólóm és a szemembe nézett - Talán tényleg el kellene menned egy dokihoz. - mondta komolyan - Ismerek egy nagyon jó..

- Nem kell Tom. Jól leszek, tényleg. Amúgy sem lehet ezzel mit csinálni. Ő is azt mondaná hogy pihenjek sokat és kenjem valami kenőccsel. - fordultam el és engedtem egy pohárba vizet.

- Hihetetlen makacs vagy. - mondta majd visszament a többiekhez.

- Nekünk lassan mennünk kell, holnap korán stúdiózunk. David kihajtja belőlünk a lelket is.- mondta Bill.

- Köszönöm hogy eljöttetek. - mosolyogtam rá majd óvatosan megöleltem. Miután elköszöntem a fiúktól, ettem valamit és vettem egy forró fürdőt. Bekentem az oldalam a fiúktól kapott kenőccsel és vettem be pár gyógyszert majd lefeküdtem aludni.

A napok gyorsan teltek és már szombat volt. Izgultam a verseny miatt, de szerencsére az időmérő jól sikerült és második helyről rajtolhatok.

Az oldalam kezd helyre jönni de még mindig borzasztóan fáj és körülbelül a szivárvány összes színe megtalálható rajtam.

Épp az öltözőben öltöztem mikor váratlanul betoppantak a srácok.

- Bocs! - mondták egyszerre és gyorsan elfordultak. Magamra húztam és gyorsan összecipzároztam overálomat.

- Semmi gond. - mosolyogtam rájuk és gyorsan köszöntem nekik.

- Jól nézel ki. - mosolygott Bill - Izgulsz? - kérdezte miközben folytattam az öltözést. Felvettem a cipőm, majd a kesztyűm.

- Igen már kicsit, - válaszoltam - Remélem jó rajtom lesz. -néztem a pályára - Nagyon erős a mezőny. Ha nyerek akkor esélyes leszek egy másik kategóriára és megkeresett egy csapat hogy szerződjek le velük. - motyogtam majd a kezembe vettem a sisakom és az autó felé indultam - Ne haragudjatok, de muszáj mennem. - pillantottam rájuk - Találkozunk a verseny után. - intettem nekik majd felvettem a sisakot és a kocsihoz mentem.

- Ügyesen, bízunk benned! - ölelt meg Brendon a csapatfőnök. - Vigyázz magadra, de adj bele mindent! - mondta miután beültem  kocsiba, majd ellenőrizte az öveket és átadott a csapatnak. 

Megbeszéltünk még pár dolgot a majd rajthoz álltam és indulhatott a felvezető kőr.

3 órával a kezdés után boldogan szálltam ki a kocsiból és ugrottam Brendon nyakába, aki talán még sosem volt ilyen boldog. Megcsináltam. Sikerült nyernem így első lettem a pontversenyben. A csapat fantasztikus volt és hihetetlenül örültek.

- Hé kislány, nagyvoltál. - borzolta össze Brendon a hajam - Büszke vagyok rád. - ölelt újra magához, miközben a díjátadóra siettünk. Még váltottunk pár szót és elmondtam hogy volt egy kis gond a kocsival majd jött a ceremónia aztán pár  rövid interjú a  sport magazinoknak és végül fáradtan estem be az öltözőmbe. Már épp öltöztem le mikor megpillantottam Alexet.

- Jó ég, te mit keresel itt. - húztam feljebb a cipzáromat.

- Csak gratulálni szeretnék. - mondta miközben közelebb sétált.

- Csak ezért jöttél ide? - kérdeztem és próbáltam leplezni félelmem.

- Jobban vagy? - kérdezte

- Mit akarsz? -kérdeztem egyre idegesebben

- Azt ami az enyém. - válaszolta én pedig értetlenül néztem rá. Pár másodperccel később már meg is ragadta a karom és húzni kezdett.

- Hé világsztár bejö..-hallottam meg Bill hangját aki már be is lépett a szobába. Alex egyből elengedte a kezem és pár lépést hátrább lépett.

- Te mégis mi a szart keresel itt? - lépett közelebb Georg szorosan a nyomában pedig már ott volt Tom aki minden szó nélkül egy hatalmasat behúzott Alexnak. Tom teljesen bekattant és miután Alex a földre esett sem hagyta abba, ott ütötte ahol érte.

- Tom, kérlek hagyd! - próbáltam lehúzni Alexről de nem ment - Tom kérlek! - a srácok gyorsan közbeléptek és sikerült Tomot kivinni az öltözőből. Alex a földön hevert mozdulatlanul és ömlött a vér a fejéből. Gyors telefonálás után a mentők hamar kiértek és megállapították hogy valószínűleg agyrázkódása van és több helyen el is tört az orra majd kórházba szállították.

Teljesen ledermedtem. Mégis mi a fenének csinálta ezt? Mi ütött belé?

- Ro, mi megyünk. Tom még mindig idegbeteg. - nézett be Bill - Vagy vigyünk haza? - kérdezte kedvesen

- Nem, nem kell. Megleszek. - válaszoltam ridegen és hátra se pillantottam. Bill hamar lelépett én pedig gyorsan átöltöztem majd gyalog indultam haza. Jobb volt így, legalább ki tudtam szellőztetni a fejem.

Haragutam Tomra amiért ilyen vadállat módjára nekiesett Alexnak, bár megérdemelte akkor sem kellett volna ezt tennie. Főleg ahogy ismerem Alexet és tudom hogy ebből még baromi nagy gond lehet. Másrészt nem is értem Tom miért viselkedik így, alig pár napja ismerjük egymást és máris úgy viselkedik mintha Ő lenne a védelmezőm. Nem is értem mit akar tőlem és a szakadt életemtől. Lehet azt gondolja hogy ezek után, csak úgy odadobom magam a nagy Tom Kaulitz elé?! Téved. Mindenesetre nem is akarom most látni, legalább az indulás napjáig biztos nem. Jó kis út elé nézünk.

Miután hazaértem vettem egy forró fürdőt és ettem valamit. A hűtőn egy szokásos "Gratulálunk!" üzenet volt amit gyorsan a szemetesbe is dobtam majd lefeküdtem aludni.  Az egész vasárnapom a pakolásról és a vásárlásról szólt. Nem akartam semmit itthon hagyni ami fontos így készítettem egy listát és miután az utolsó dolgot is kipipáltam róla fáradtan dőltem el a padlón.

Fél órával később már a puha ágyamban feküdtem és próbáltam elaludni. A telefonom persze mindig rosszkor szólal meg és persze mindig nem várt emberek keresnek. Tom volt. Hagytam hadd csörögjön kicsit majd kinyomtam. Persze nem adta fel és újra próbálkozott és miután ezt is blokkoltam jöttek az SMS-ek.

"Sajnálom! Kérlek ne haragudj!" - olvastam el majd lenémítottam a telefonom és álomba merültem. Reggel nagyon korán keltem mivel 8-kor már indultunk. Magamra vettem egy könnyű kis ruhát és ellenőriztem a csomagjaim még egyszer. Gyorsan elköszöntem anyuéktól, aztán már meg is jött David.

- Készen állsz a nagy útra? - vigyorgott rám majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Azt hiszem! - sóhajtottam

- Ne legyél már ennyire hangulat romboló! - szólt rám miközben berakta a bőröndömet a csomagtartóba. - Ne aggódj rendben lesz minden. - mosolygott rám majd beült a kocsiba ahová én is követtem és elindultunk a reptérre.